Ha jobb lenne az oktatás, gyorsabban fejlődnénk - néha kellenek fontos, ám magyarok számára megoldhatatlan problémák felvetése, hogy teljen a papír és hogy ne feledkezzünk meg róluk.
Az állítással egyébként egyetértek, csak az állításokkal nem megyünk semmire. Szerintem a kulcsfogalom a motiváció, mind tanár, mind tanuló részéről. Miért is kéne tanulni egy ilyen országban? És főleg: mit? Miért kéne jól tanítani? És mit?
Bármennyi pénzt bele lehet invesztálni ebbe a projektbe: a tanárok nem lesznek felkészültebbek. Sok helyen az a tapasztalat, hogy nem lelkiismeretesek, egyszerűen slendriánok. A legszebb példa az érettségire való felkészítés: túl nagy idő-energia ráfordítás azért a kevés gyerekért. Amíg egy tanár ilyen szűk látókörről tesz tanúbizonyságot (csak a tananyag, csak a legfontosabbak, zanzásítva), addig a diákoktól sem várhat mást, főleg nem nyitottságot vagy érdeklődést, hiszen a java úgy sem fontos. Ekkor pedig elkezdődik az egymásra mutogatás, ne felejtsük el a szülőt, aki szintén nem egy motiváló-bajnok, és egyértelműen a tanár hibás, ha a gyerek nem tanul rendesen. Persze, ki mondta, hogy a nevelés a "ne böfögj ilyen hangosan"-ig tart. Beszéltük valamelyik nap egy ismerősömmel, hogy a saját gyerekét bárki nevelheti, másét csak papírral (ha arra adná szegény jólélek a fejét, hogy örökbe fogadjon bárkit is).
A vita természetesen értelmetlen, mert a felek (tanár-tanuló-szülő) meg vannak győződve a maguk igazáról, miközben a butaság szépen lassan szétterjed. Van szerencsém az Ügyvitel szakirány óráit látogatni, némi plusz kreditért. Olyan hallgatókkal találkozom, akik max. 2 éve érettségiztek és olyan tanárokkal, akik min. 5-10 éve tanítanak. Szép példája annak, amiről szó van: a tanár egy lebutított anyagot ad el, meglehetősen rosszul, színvonal semmi, a feladat nem nehéz, a csoport azonban mégsem vágyik valami másra, valami többre, mint egyelten kommunikációs modell ismertetésére fél órán át, amelyet egy korábbi órán már átbeszéltünk.
Az állítással egyébként egyetértek, csak az állításokkal nem megyünk semmire. Szerintem a kulcsfogalom a motiváció, mind tanár, mind tanuló részéről. Miért is kéne tanulni egy ilyen országban? És főleg: mit? Miért kéne jól tanítani? És mit?
Bármennyi pénzt bele lehet invesztálni ebbe a projektbe: a tanárok nem lesznek felkészültebbek. Sok helyen az a tapasztalat, hogy nem lelkiismeretesek, egyszerűen slendriánok. A legszebb példa az érettségire való felkészítés: túl nagy idő-energia ráfordítás azért a kevés gyerekért. Amíg egy tanár ilyen szűk látókörről tesz tanúbizonyságot (csak a tananyag, csak a legfontosabbak, zanzásítva), addig a diákoktól sem várhat mást, főleg nem nyitottságot vagy érdeklődést, hiszen a java úgy sem fontos. Ekkor pedig elkezdődik az egymásra mutogatás, ne felejtsük el a szülőt, aki szintén nem egy motiváló-bajnok, és egyértelműen a tanár hibás, ha a gyerek nem tanul rendesen. Persze, ki mondta, hogy a nevelés a "ne böfögj ilyen hangosan"-ig tart. Beszéltük valamelyik nap egy ismerősömmel, hogy a saját gyerekét bárki nevelheti, másét csak papírral (ha arra adná szegény jólélek a fejét, hogy örökbe fogadjon bárkit is).
A vita természetesen értelmetlen, mert a felek (tanár-tanuló-szülő) meg vannak győződve a maguk igazáról, miközben a butaság szépen lassan szétterjed. Van szerencsém az Ügyvitel szakirány óráit látogatni, némi plusz kreditért. Olyan hallgatókkal találkozom, akik max. 2 éve érettségiztek és olyan tanárokkal, akik min. 5-10 éve tanítanak. Szép példája annak, amiről szó van: a tanár egy lebutított anyagot ad el, meglehetősen rosszul, színvonal semmi, a feladat nem nehéz, a csoport azonban mégsem vágyik valami másra, valami többre, mint egyelten kommunikációs modell ismertetésére fél órán át, amelyet egy korábbi órán már átbeszéltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése