Döbbenten ültem végig az órát. Nagyon régen láttam már ennyire szétzuhant csoportot...
Az első két-három perc csak azzal telt, hogy eldöntsék, mennyi versszakot kellett kívülről megtanulni egy versből házi feladat gyanánt. Néhány felelő után 10 percig dolgoztak egy feladatlapon, amit közösen ellenőriztek, utána az óra maradék 12 percében a könyv két képe kapcsán a télről beszélgettek. A néni adott fordítandó házi feladatot és előbb befejezte az órát.
Több problémát láttam, az egyik, ami számomra is megfontolandó: a látótérből kiszorult gyerek feleslegesen van bent. Nyilván nem lehet 25 gyerekkel 45 percig szemkontaktust tartani, de mindenkire rá kell nézni néha, hogy ne érezze elhanyagolva magát (és hogy ne rendetlenkedjen, mint ahogy az itt is történt). Ezen az órán két kiszorult gyerek volt: egy kislány az első padban, aki látványosan unta a dolgot, és egy kisfiú, akiről a néni azt állította óra után, hogy autista hajlamú (akármit is jelentsen ez). Ez persze nem jogosítja fel arra, hogy hagyja rajzolgatni egész órán.
Felháborodásomat csillapította, hogy a néni nem győzött magyarázkodni óra után, sőt, másnap reggel szintén felhozta, mennyire nem szeret ezekkel a gyerekekkel dolgozni.
Egyébiránt nagyon tetszett, ahogy angolul beszélt, nem következetesen, de jó ritmusban fordította vagy nem fordította önmagát, az idegen szavaknak (sajnos nem volt sok) a fonetikus írását is a táblára véste.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése