A néni előre jelezte, hogy ez fog történni, csak azt nem mondta meg, hogyan. Mivel ez most fontos (ha nem rögtön történelmi jelentőségű), és már úgyis le vagyok picit maradva (tudtuk, hogy ez lesz), előre veszem.
A lényeg: ott voltam hagyva 28 elvetemült tinivel legalább 60 percen keresztül egy teremben!
Borzalmas volt, meg jó is volt, de leginkább fura. Balassi témazárót írtak, egy vers teljes elemzése (három közül választható), amennyi a csövön kifér, előtte vázlat készítése. Amikor a néni kiment (nem, kilopózott!), mind felnéztünk, és konstatáltuk, hogy csak én maradtam velük. Rajtam kitört a pánik, ők pedig hátradőltek, mert a kistanár, mint olyan (de én mindenképpen), engedékeny. Így aztán csak a beszámolóm után derült ki, hogy sokkal erélyesebbnek kellett volna lennem, amikor szolidan megkértem őket, hogy a verseny tisztasága érdekében ne konzultáljanak. Egy kérdésre tudtam válaszolni, egy elől kitéretem, egy lapot adtam és egy csíkosat majdnem elvettem, mert nem tudtam, hogy szabad sorvezetőt használni... Így jártunk, de legalább a neveket megtanultam. A néni szerint szigorúbbnak kellett volna lennem, és megkért, hogy ne féljek, mert legközelebb (két hét múlva, te jó ég!) már
másodszor megyek be, és az mindjárt nem az első találkozás lesz. Megnyugtató!
Tanulság: figyelni, rászólni, körbejárkálni, papírba belenézni, segíteni nem hátad fordítva, és fegyelem, fegyelem, fegyelem, különben megesznek.
